2012. december 15., szombat

Téli Hírlevél



2012 végéhez közeledünk, így a téli szünetre vonatkozó híreinket olvashatjátok.


Utolsó tanítási napunk idén december 20, csütörtök. 
A legelső tanítási napunk 2013 január 03, szintén csütörtök. 

A nagy pihenés után várunk Titeket szeretettel újra angolozni! A szünetben se felejtsétek el otthon hallgatni a CD-ket! :-)

Egy fontos dologra szeretnénk felhívni a figyelmeteket: ebben a hideg, téli időszakban sajnos gyakrabban előfordul, hogy betegek lesznek a gyerekek, és emiatt nem tudtok óvodába, iskolába, angolozni jönni. Ezúton kérünk Mindenkit, hogy ha nem tudtok hozzánk jönni, mindenképpen és minél előbb szóljatok nekünk a hiányzásról. Köszönjük a megértéseteket, és hogy ezzel segítitek munkánkat, illetve a csoporttársaitok órán való  részvételét is.


Az utolsó héten már mi is ünnepi hangulatban leszünk, az órák is a karácsonyra hangolódás jegyében fognak telni. Továbbá készültünk egy kis meglepetéssel: nyelviskolánk tanulói között kisorsolunk 10 darab egyszeri alkalomra érvényes tiszteletjegyet a Stilianos babausziba! Aki esetleg még nem ismerné Vivit és lelkes csapatát, látogassa meg honlapjukat! Gyermekbarát környezet, tapasztalt oktatók és hatalmas csobbanások várják itt a nyerteseket. A sorsolás december 21-én pénteken lesz, és bár a kupont már nem tudjuk karácsony előtt odaadni, de képzeletben ott lesz a szerencséseknél a fa alatt.

Stilianos babauszi - nekünk nagyon tetszik :-)
Hogy idősebb tanulóink se maradjanak le a meglepetésről, köztük is kisorsolunk egy általunk nagyon kedvelt, hasznos és gyönyörűen illusztrált könyvet, amit együtt olvasgathattok és matricázhattok benne az ünnepek alatt!


A szünet alatt is érdemes követni Facebook és Pinterest oldalainkat, mert ide kerülnek fel a leggyorsabban aktuális információink!

Mindenkinek nagyon kellemes pihenést és boldog ünnepeket kívánunk!

A 16. kerületi Helen Doron nyelviskola csapata

2012. december 11., kedd

Santa Claus was here...


Igen, igen, tudjuk, hogy már múlt héten járt nálunk a Mikulás, de ez a szám megunhatatlan! Szerintünk nem gond, ha végigkíséri az adventi időszakot. Frank Sinatra dala után ez a második kedvenc verziónk:



"Santa Claus Is Coming To Town"

You better watch out
You better not cry
You better not pout
I'm telling you why
Santa Claus is coming to town
Santa Claus is coming to town
Santa Claus is coming to town

He's making a list
He's checking it twice
He's gonna find out
Who's naughty and nice
Santa Claus is coming to town
Santa Claus is coming to town
Santa Claus is coming to town

He sees you when you're sleeping
He knows when you're awake
He knows if you've been bad or good
You better be good for goodness sake
You better be good for goodness sake

O! You better watch out
You better not cry
Better not pout, I'm telling you why
Santa Claus is coming to town
Santa Claus is coming to town
Santa Claus is coming to town

He sees you when you're sleeping
He knows when you're awake
He knows if you've been bad or good
You better be good for goodness sake
You better be good for goodness sake

You better watch out
You better not cry
Better not pout, I'm telling you why
Santa Claus is coming to town
Santa Claus is coming to town
Santa Claus is coming to
Santa Claus is coming to town

2012. november 12., hétfő

Hogyan kapcsolódik a felújítás és a nyereményjáték?



Egy régebbi, ám még mindig aktuális dologról szeretnénk most beszámolni Nektek. Idén nyáron nyelviskolánkban felújítást terveztünk, amit sikeresen végre is hajtottunk. A java részét mi magunk, barátaink segítségével, a nehezebb, nagyobb szakértelmet kívánó részét pedig szakemberek segítségével végeztük el. Nem állítjuk, hogy móka és kacagás volt az egész folyamat, de kétségkívül megérte! 

Természetesen a Helen Doron pedagógia alapján dolgoztunk, egyik fontos szabályunk, hogy minél kevesebb figyelemelterelő dolog legyen a tanteremben. Ennek megfelelően a falak fehérek lettek. Viszont így valami hiányzott. Ekkor jött az ötlet: miért ne díszíthetné a falakat Flupe? (Flupe az idén ősszel indult, új tanfolyamunk főszereplője) Ráadásul Flupe nem egy unalmas kis fickó; hangulatának megfelelően változtatja színét, mint az alábbi ábra mutatja:

Az alapállapot lila :-)

Mivel sajnos egyikünk sem rendelkezik bámulatos kézügyességgel, eszünkbe sem jutott saját kezűleg felfesteni Flupe-ot a falra, inkább körbenéztünk picit az interneten, és így jutottunk el Kovács Krisztához, egy XVI. kerületi anyukához.  Honlapján (www.anyocababoca.hu) csodálatos iporka, azaz hungarocell figurákat találtunk, és rögtön tudtuk, hogy ilyen nekünk kell! Miután felvettük vele a kapcsolatot, örömmel rábólintott kívánságunkra, a figurákat hihetetlen gyorsan elkészítette. Az eredmény pedig magáért beszél: 


Pont mint az igazi, ugye?


Szerencsére nemcsak nekünk, hanem a gyerekeknek is nagyon tetszenek a kis képek, és már megtanulták, hogy Flupe mikor mérges, mikor szomorú, mikor boldog… :-)

Erre való tekintettel úgy döntöttünk, hogy Krisztával közösen játékot indítunk! Nyelviskolánk Facebook oldalának kedvelői között gazdára talál (dobpergést kérünk):

Egy fali dekoráció Anyóca Babóca iporkaboltjából a te elképzelésed szerint!

A fali dekoráció tartalmaz egy nagy figurát kisebb formákkal, vagy egy nagyobb és egy kisebb figurát. Megvalósult ötleteket itt is találsz, de lehet teljesen egyedi ötleted is!

A dekoráció körülbelül egy hét alatt készül el, átvehető személyesen a 16. kerületi Helen Doron Nyelviskolában (1161 Budapest, Hősök tere 11.)

A játék vége, sorsolás: november 30-án!

Mindenki részt vehet a játékban, aki eddig a dátumig kedveli oldalunkat (akár régebbi, akár teljesen új látogató).

Facebook oldalunkat itt találjátok: facebook.com/AngolGyerekeknek

Sok szerencsét kívánunk mindenkinek!

2012. október 6., szombat

Nézd új szemmel... 3.rész - Spatula!

Amikor a gyerekek először meglátják nálunk a spatulát, mint játékot, kicsit megszeppennek. Ilyenkor megnyugtatjuk őket: nem, nem a torkukat fogjuk megvizsgálni, inkább játszunk egy jót helyette! Ezután már elég bátrak ahhoz, hogy kipróbálják mire jó még ez a kis fapálcika.

Let's make a puzzle!

Kedvenc felhasználási módunk kicsiknek-nagyoknak egyaránt. Egy tetszőlegesen kiválasztott képet kedvünk szerint kiszínezünk. Amint kész, egyszerűen felragasztjuk őket a szépen sorba rendezett spatulákra. Itt jön a felnőtt segítség: a spatulák mentén elvágjuk a képet, és kész is a puzzle. 


What can you see in the picture?

Nine, ten, a big fat hen

Szókirakó

Ez is egyfajta puzzle, de nem képet kell összeállítanunk, hanem szavakat. Mi leginkább tematikus pálcákat használunk, itt éppen színeket kell kirakni.

Red, orange, yellow and green...
Lehet tetszőleges betűket is ráírni, így szárnyalhat a képzelet, a cél, hogy minél több szó kerüljön ki a kezünk alól.

Színház

Ismét színes ceruzákra, tollakra van szükségünk: kedvenc karakterünket díszitsük ki, vágjuk körbe, és ragasszuk a pálcika tetejére. Így máris kész a bábunk, amivel kitűnően elszórakoznak a gyerekek. Mi itt egy mondókát játszottunk el.

Three little kittens sitting in a row

Ugye már Ti sem féltek a spatulától? :-)


2012. szeptember 26., szerda

Szeptember végi helyzetjelentés :-)

Mozgalmas évkezdés - talán így jellemezhetnénk a legjobban az elmúlt időszakot. Nagyon köszönjük régi és új diákjainknak a beiratkozást, a kedves szülőknek a szervezéssel kapcsolatos türelmet! 

Új foglalkozásainkra várunk még jelentkezőket!

Kisebbeknek szóló tanfolyamaink délelőttönként:
 
* Hétfőnként 09:00 Baba angol (Kata órája)
* Keddenként 09:30 Fun with Flupe (2-3 éveseknek, Nóri órája)

Nagyobbacskákat is várunk szeretettel! Olyan iskolás gyerekeket, akik már második osztályosok (vagy idősebbek) és tanultak angolul. A következő órákon írunk-olvasunk, új dolgokat sajátítunk el, és elmélyítjük meglevő tudásunkat. 

* Hétfőnként 17:00 (Nóri órája)
* Csütörtökönként 17:00 (Kata órája)

Illetve a jövő hét folyamán bemutató órákat is tartunk az alábbi időpontokban:

* Október 02 kedd 16:00: Fun with Flupe (2-4 éves korig)
* Október 02. kedd 18:00 English for All Children (5 - 8 éves korig)

Ha szeretnétek részt venni valamelyik foglalkozáson, kérlek jelentkezzetek be előtte! 
Legegyszerűbben a honlapunkon, a jelentkezés bemutató órára gombocska alatt tehetitek meg. Ha már tudjátok, melyik órára jönnétek a legszívesebben, nyugodtan írjátok be a megjegyzés rovatba!

A sok információ után egy kis "fun": megérkeztek tanári okleveleink! Bár a Fun with Flupe képzésünk nem tegnap volt, a bizonyítványunk most érkezett meg, így büszkén pózol vele Kata, kivel mással mint Flupe -al :-) Nórit még nem sikerült elkapni a fényképezőgéppel és az oklevéllel, de ami késik nem múlik...